Sakura sosem hitte volna, hogy egyszer majd egy régi füzet - amit ráadásul azért vett meg, mert Inónak is volt - miatt fog elkezdeni verseket írni. Pedig így történt. De hogy vajon mikor figyelt fel erre a lehetőségre... Minden bizonnyal akkor, amikor valamelyik híres költőnek a szerelmes alkotásait elemezték - ami abból állt, hogy a tanár beszélt, ők írtak.

Ilyesféle gondolatok kavarogtak a fejében, miközben a pláza felé tartott, hogy találkozzon barátnőjével. Ugyanis az felhívta, mikor éppen azon gondolkozott, hogy hogyan tudna ismét belejönni a költésbe (bár kétségei voltak afelől, hogy benne volt-e valaha is). Ő pedig egyből beleegyezett, mert bár ugyanannak a gimnáziumnak ugyanabba az osztályába jártak, iskolai keretek között nehezen tudták megbeszélni a dolgaikat. Pláne, hogy kedvenc osztályfőnökük még év elején elültette őket egymás mellől, sőt még egymás közeléből is. Így persze igyekeznek minden lehetséges alkalmat megragadni, hogy végre kibeszélhessék magukat - és a nemkívánatos személyeket.
És emiatt nem haladt semmit a versével.

Amint a bejárathoz viszonylag közel ért, megpillantotta Inót, aki elkezdett felé futni, látszólag megfeledkezve a lábán lévő tűsarkúról.
Ő is gyorsabbra vette a tempót, majd visítás szerű örömkiáltások közepette ugrottak egymás nyakába, mint akik évek óta nem látták egymást. Bár igazából mindössze egy nap telt el az utolsó találkozásuk óta, ők többnek érezték.
- Te jó ég, Sakura! Tudod, mennyi mondanivalóm van? - kezdte beszámolóját a szőke lány, miután „üdvözölték" egymást.
- Basszus, Ino, nekem is! - nevetett fel Sakura. - De kezdd csak te!

Minden találkozásuk így kezdődik. Majd azzal folytatódik, hogy Ino elmeséli, mi történt vele tegnap, mit beszéltek Shikamaruval, és egyebeket. Ugyanis Shikamaru és Ino együtt jártak.
Barátnője most is éppen erről ecsetelt Sakurának, aki csak akkor eszmélt fel, mikor Ino szokásos vidámságát hirtelen felváltotta az aggodalom.
- Hé, Sakura, minden rendben?
- Öhm... persze - válaszolt a lány, gondolataiból kizökkenve. - Folytasd nyugodtan!
- Tudod, már mindent elmondtam, amit szerettem volna.
- Oh. - Próbált volna mondani valamit, ugyanis úgy érezte, megbántotta barátnőjét azzal, hogy nem figyelt rá. De Ino ugyanolyan vidáman beszélt tovább, mint pár perccel ezelőtt.
- Most pedig Te következel! Ki vele, mi bánt? - Mutatóujját felemelte egy kacsintás kíséretében.
- Mondtam, hogy semmi... - nézett Sakura kissé durcásan „vallatójára". De mivel ismerte őt annyira, hogy tudja, ennyi magyarázat nem elég neki, hozzátette: - Csak elgondolkoztam.
- Miről? - jött a nem várt kérdés.
A kérdezett sóhajtott egyet. Úgyis el akarta mondani Inónak, hogy mit talált ki. Barátnője ugyanis bár pletykás volt, remek hallgatóságnak bizonyult, ha valaki magánéletéről volt szó. Szívesen adott tippeket bárkinek, különösen a legjobb barátnőjének. Az persze kisebb gondot okozott, hogy egy ideig mindketten ugyanazt a fiút akarták meghódítani, de a szőke lány később talált magának mást, aki eddigi kiszemeltjéhez hasonlóan okos és jóképű volt - csak sajnos lusta is.
Most pedig újabb tanácsot - vagy csak arra, hogy valaki meghallgassa - várva elkezdett beszélni:
- Szóval emlékszel még arra a füzetre, amit negyedikben vettem veled?
Ino nem értette, hogy mi köze egy régi füzetnek ahhoz, ami miatt barátnője nem figyel rá. Értetlenül rázta meg a fejét.
- Nem rémlik. Sok mindent vettünk már együtt, nem emlékezhetek mindenre. Amúgy is, hogy jön ez ide?

És Sakura elmesélt mindent, néha leintve barátnőjét, hogy az ne vágjon közbe.
Beszélt a vallomásokról, a versről és a terveiről. Ino pedig - miután megértette - komoly arckifejezéssel hallgatta, néha egyet-egyet bólintva.

Észre sem vették, hogy nem vásároltak semmit, annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe.

_____

Máshol egy nagy ház egyik szobájában egy fiú gubbasztott. A redőnyök le voltak húzva. Fehér bőre szinte világított a félhomályban, ellenben fekete haja már-már beleolvadt a sötétbe.
Egyedül volt a hatalmas épületben, szülei valamilyen megbeszélésen voltak - legalábbis, neki azt mondták -, egyetlen testvére - név szerint Uchiha Itachi - pedig évek óta nem él velük. Mielőtt kiköltözött volna a házból, Itachi még ugyanabba a gimnáziumba járt, mint most öccse. Egy este bejelentette a szüleiknek, hogy elmegy. Öccse, Sasuke nem tudott aludni, így hallotta a beszélgetést. Bátyja észrevette, és szavaival elérte, hogy testvére megutálja őt.
Itachi másnap reggelre már ott sem volt. Úgy hallották, egy Akatsuki nevezetű helyre ment, amiről az a hír járja, hogy az ott tanulók némelyike lop, nagy része pedig más iskolákba jár verekedni. Ezt persze a rendőrségnek még nem sikerült bizonyítani, így az Akatsukit egyelőre nem kell bezárni.
Mivel gimnáziumi oktatás és felnőttképzés is működik ott, elképzelhető, hogy Itachi még mindig ott tartózkodik.

Sasuke felállt az ágyról, kiment a szobájából, majd a házból is. Ha sokáig volt egyedül, mindig eszébe jutott a bátyja, azt pedig semmiképpen sem akarta. Gyűlölte őt, amiért otthagyta a családját, és bűnözők közé ment. Maga sem tudta, honnan jön ez a nagy utálat, talán Itachi hozzá intézett utolsó szavai válthatták ki. Nem szeretett ilyeneken gondolkozni, mert utána mindig friss levegőre volt szüksége és valamire, ami eltereli a gondolatait a bátyjáról.
Csak egy személyt ismert, aki képes az utóbbira.
Elővette a mobilját, és vonakodva ugyan, de beütötte az illető telefonszámát, majd kétszer is meggondolta magát, de végül mégis megnyomta a hívásindító gombot.
Nem kellett soka várnia, másodpercek múlva egy vidám hang hallatszott a készülék hangszórójából:
- Itt Uzumaki Naruto, és kit tisztelhetek a hívó személyében?
Most bánta meg, hogy egyáltalán eszébe jutott felhívni azt az idiótát. De már nem volt mit tenni...
- Talán megnézhetted volna, mielőtt felveszed, dobe - válaszolt cseppet sem kedvesen.
- Temee... - nyújtotta el az utolsó hangot a hívott. Hangjában Sasuke némi gyilkos szándékot vélt felfedezni. - Minek köszönhetem ezt a kellemes - a szót érezhetően kihangsúlyozta - hívást?
- ...
Ekkor Naruto hangosan belenevetett a telefonba:
- Mi az, teme, nosztalgiázunk?
Sasuke megengedett magának egy mosolyt.
- Heh, ugyan... Azért máskor megnézhetnéd, mikor hívnak, hogy ki az... usuratonkachi.
- Az lesz! - nevetgélt továbbra is a fiú. - De most már igazán kinyöghetnéd, hogy miért hívtál!
- Hn. Idejössz vagy menjek én?
Naruto kárörvendő, ugyanakkor vidám hangnemben válaszolt:
- Elég furán kérsz meg rá, hogy találkozzunk! De gyere te.
- ...
- Akkor várlak, addig is szia!
- ...Szia.
A telefon kijelzőjén villogni kezdett a „Hívás befejezve” felirat. Sasuke a zsebébe süllyesztette a készüléket, majd nagy nehezen elindult abba az irányba, ahol barátja lakik. Gyalog ment, hogy mire odaér, a feje nagyjából szellőzzön ki.
 

_____

- ...Tehát semmi esetre se nyomulj, mert az biztos kudarc! Emlékezz csak vissza arra, amikor még kicsik voltunk, és állandóan követtük! Ő pedig átnézett rajtunk! Sőt, emlékszem, még arra is panaszkodtál, hogy azt mondta, idegesítő vagy! - Ino egyre jobban belejött a tanácsadásba. Közben Sakura igyekezett minden szóra odafigyelni és a lehető legtöbbet megjegyezni.
- Jó, de akkor mégis mit tegyek? Tudod, milyen félénk! Ha én nem lépek, ő sem csinálna semmit.
A szőke lány elgondolkozott.
- Hát... azt a verset kéne valahogy elolvastatnunk vele. Mert, hogy szóban nem lesz jó, az biztos! A legjobb, amit tehetünk, hogy várunk, amíg be nem fejezed a versedet, és aztán... Nézd, ott megy! - pillantotta meg a tőlük nem messze sétáló fiút. - SASUKE-KUN! SAKURA MONDANI SZERETNE NEKED VALAMIT! - ordította olyan hangosan, ahogy csak tudta.
A szólított azonban nem reagált, valószínűleg meg sem hallotta.
- Csend legyen, még nem! - fogta be Sakura barátnője száját. - A vers sincsen kész, ráadásul te mondtad, hogy ne nyomuljak!
Ino rájött, hogy ezt nem kellett volna mondania.
- Hoppá, igazad van! - súgta minél halkabban, majd teljes hangerővel a már messze járó Sasuke után kiáltott. - BOCSI! MÉGSEM!
Erre sem kaptak semmi választ, de most az egyszer örültek neki.
Aztán, hogy megtörje az ezután beállt csendet, Sakura javasolta, hogy ha már itt a pláza, be is mehetnének vásárolni. Ino pedig egyetértett vele.

_____

Sasuke annyira bele volt mélyedve a gondolataiba, hogy nem figyelt semerre. Ennek kis híján lett is következménye, azaz majdnem elütötte egy autó.
A pláza közelébe érve pedig mintha hallotta volna, hogy valaki a nevét kiáltja, de egyrészt nem volt biztos benne, másrészt nem akarta megtudni, ki az, így csak ment tovább.

Minden figyelmét lekötötte a tény, hogy ő volt olyan hülye és felhívta egy osztálytársát. Ez önmagában nem lenne nagy baj, de mindezt azért tette, mert nem bírja kiverni a fejéből a bátyja önelégülten vigyorgó képét. Eddig lazán kijelenthette: Ő, Uchiha Sasuke sosem szorul mások segítségére. Erre mit csinált? Megkérte Konoha legidiótább emberét, hogy találkozzanak. Kérte? Mit kérte? Úgy tette fel a kérdést, hogy a szőke dobe már csak azt szabhassa meg, hogy ki menjen kihez. Amúgy sem szokott ő csak úgy találkozni az ismerőseivel. Na jó, Naruto más. Ő az egyetlen személy, akit igaz barátjának nevezhet.
Eleinte idegesítőnek tartotta, de aztán vagy megszokta, vagy osztálytársa változott meg egy kicsit a jó irányba. De az is lehet, hogy mindkettő.
Korábban sokat veszekedtek és verekedtek, állandó volt köztük a rivalizálás. Egymás tökéletes ellentétei voltak, de ez tette őket olyan jó barátokká.
Pár évvel ezelőtt Sasuke el akarta hagyni Konohát, hogy felkeresse Itachit. De Naruto próbálta lebeszélni erről, végül szavak helyett ököllel tette meg. A „harc” végére mindketten kimerültek. Sasuke jobb lábába egy erős rúgást kapott, aminek következtében alig tudott felállni. A szőke fiú azonnal felsegítette, és utasította, hogy támaszkodjon rá. A feketehajú pedig megkérdezte, hogy riválisa miért segít neki még ezek után is. Naruto azt válaszolta: „Erre valók a barátok, vagy nem?”
Ez volt az első alkalom, hogy Sasuke elfogadta valaki segítségét.
Az eset óta a két fiú közti kötelék még erősebbé vált. Legjobb barátjukként tekintenek egymásra, persze néha még vannak nézeteltéréseik.

Sasuke akkor eszmélt fel, mikor már abban az utcában volt, ahol Naruto lakik szüleivel. Hát igen, amikor azt gondolta, hogy barátja képes másfelé terelni a gondolatait, akkor tökéletesen igaza volt.

Megállt a keresett ház előtt, a keresett személy pedig azonnal kivágta az ajtót, és osztálytársához futott üdvözölni őt.
- Sasuke, végre! Mi tartott eddig? - Majd betessékelte őt az épületbe.
- Szia neked is... Esetleg elgondolkozhatnál azon, hogy milyen messze lakom innen – „köszönt” vissza Sasuke, már bent az előszobában.
Naruto pedig - mint aki meg sem hallotta az előző mondatot - rendes házigazda módjára leültette vendégét a kanapéra, miközben enni- és innivalót ajánlott neki, persze sikertelenül. Majd feltette a kérdést, amit Sasuke remélt, hogy elkerülhet:
- Szóval... voltál olyan kedves és felhívtál, de miért? Nem mintha nem örülnék neki, de te nem az a fajta vagy, aki minden átmenet nélkül találkozni akar bárkivel is, mármint érted! Tehát, mégis miért?
A feketehajú fiú kicsit kétségbeesett, bár szerencséjére nem látszott rajta. Az igazat nyilván nem mondhatja, mert akkor a szőke azt hiheti, csak arra használja őt, hogy legyen mivel elterelnie a gondolatait - be kell látni, jogosan. Az pedig - mint az előbb megtudta - gyenge magyarázat lenne, hogy egyszerűen látni akarta. De semmi mást nem tudott mondani, így maradt ez:
- Tudod... eddig még sosem találkoztunk iskolán kívül, és azt gondoltam, biztos másabb lenne így... - Még saját maga is szánalmasnak érezte a magyarázatot.
- Ugyan, teme! Biztos nem ez az igazi indok! Mondjad csak, kíváncsi vagyok rá! - unszolta Naruto.
Sasuke megadóan sóhajtott egyet. Végül is, ha a dobe tényleg olyan jó barátja, mint amilyennek állítja magát, akkor csak nem haragszik meg. Így az igazat kezdte mondani:
- Hát jó... tényleg nem csak - próbálta menteni a menthetetlent - erről van szó. Ma egyedül lennék otthon, és... - Nem tudta befejezni, ugyanis osztálytársa közbevágott:
- Ja, hogy erről van szó! Pedig azt hittem, szeretsz egyedül lenni! Remélem, tudod, hogy ide bármikor jöhetsz, anyu is szívesen lát!
Az Uchiha fiú készült, hogy beszóljon valamit Naruto borzasztó naivitására, vagy elmondja, hogy nem ez volt a valódi indok, de most sem hagyták. Ezúttal egy vörös hajú nő volt a tettes, aki éppen kilépett egy másik szobából.
- Kicsim, szóltál? Csak mert... Jaj, Sasuke, már itt is vagy? - nézett a gyermekével szemben ülő fiúra. - Tudod, milyen régen láttalak utoljára? Hadd nézzelek! - Odament Sasukéhez, miközben alaposan szemügyre vette őt. - Te jó ég, mennyit nőttél! Az arcod viszont alig változott, talán csak „férfiasabb" lett - kacsintott a fiúra, aki némán és kissé sokkolt állapotban tűrte, hogy bámulják.
Naruto hangosan köhintett egyet, megszakítva édesanyja vizsgálódását.
- Jaj, ne haragudjatok, csak eszembe jutottak a régi szép emlékek! - mentegetőzött az asszony. - Biztos nem emlékszel rám, Kushina vagyok, Naruto anyja.
- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom - erőltetett magára Sasuke egy mosolyt.
- Nana, szó sem lehet erről! - A két fiú zavartan pillantott hol egymásra, hol az éppen beszélőre. Nem értették, miről „nem lehet szó". - Édesanyád és én nagyon jóban vagyunk, és a fiam számára is különleges ember vagy, ráadásul nem is vagyok olyan öreg, szóval eszedbe ne jusson magázni! - A mondat végére megfélemlítés szándékával megemelte a hangját. Majd mosolyogva folytatta. - Lehet, hogy nem emlékszel, de amíg kicsi voltál, a szüleid mindig rám bíztak téged és Itachit, mikor valami dolguk volt.
Sasuke bátyja nevének hallatára összerezzent, rögtön utána azonban megnyugodott. Ahogy a nő kiejtette a nevet - nem megvetéssel, hanem őszinte örömmel a hangjában -, egyfajta családias érzés járta át. Hát igen, ezek az Uzumakik tudhatnak valamit.
- Majd egyszer elmesélhetem, hogy miket csináltatok Narutóval, ha készen álltok rá - nevetett Kushina. - Bocsássatok meg, hogy megzavartalak, megyek is, a ruhák nem mossák ki magukat! Örülök, hogy újra láthattalak, Sasuke! - Elindult vissza abba a szobába, amelyikből kijött, de mielőtt bement volna, visszanézett. - Ja igen, gyakrabban is jöhetnél, akár édesanyáddal együtt!
A fiú úgy érezte, mondania kéne valamit, úgyhogy bátortalanul a nő után kiáltott:
- Rendben... Öhm... szia! - Majd az eddig - tőle szokatlanul - néma csendben hallgató barátja felé fordult. - Le sem tagadhatnád, hogy az anyád. Ugyanolyan hülyén vigyorogtok.
Naruto nevetni kezdett:
- Az lehet!
_____

Sakura otthon volt. Befejezte a vásárlást Inóval, ruhásszekrénye ennek következtében gazdagodott néhány ruhadarabbal. Ami pedig ennél fontosabb volt számára, hogy barátnője ellátta néhány tanáccsal, amiket hasznosnak érzett. Ehhez kapcsolódva pedig jelenleg a vers volt neki a legfontosabb. Átírni, majd folytatni, végül befejezni. Ezeket tekintette elsőszámú teendőinek. Rögtön hozzá is akart látni, de eszébe jutott, hogy bizony jó pár éve nem is próbált költeni semmit, így először érdemes lenne gyakorolnia. Erre a célra pedig tökéletesen megfelelne akár két sor is, amik rímelnek. Persze majd több ilyet is tervez írni.
'De miről írjak? Persze, teljesen mindegy...'
Sokszor van úgy, hogy valami akkor a legnehezebb, amikor nincs semmi kikötés. Sakura esetében is így volt ez.
Úgy negyedórányi gondolkozás után a kezébe vett egy ceruzát, amivel írni kezdett az előtte lévő füzetbe:
„Gyakorlásra szánt verssorok” - Majd kis idő múlva hozzálátott pár sornyi rím megírásához.

_____

- ...És képzeld, az a szemét séróbáró azt mondta, hogy úgy beszéljek vissza neki, hogy a végén még megbuktat félévkor! Mondd, hogy nem teheti meg, Sasuke! - nézett barátjára Naruto, várva a megnyugtató választ.
- Nem teheti meg - mondta némi közönnyel a hangjában a szólított.
A szőke fiú szeme felcsillant.
- Te is így látod? - kérdezte boldogan, hatalmas vigyorral a képén.
- Attól függ.
- Kösz, teme... Mégis mitől?
- Az átlagodtól, usuratonkachi...
Naruto elkezdett számolgatni, majd tanácstalanul megszólalt:
- Nem emlékszem, milyen jegyeim vannak...
- Idióta - mordult fel Sasuke.
- De komolyan, ebben az évben van már egyáltalán jegyünk bármiből is?
A feketehajú sóhajtott egyet.
- ... Akkor meg mi a fenéért aggódsz?
- Hát azért, hogy mi van akkor, ha csak szimplán meghúz.
- Ha nem állsz bukásra, nem teheti meg...
- És ha mégis? - bizonytalanodott el a szőke.
- ... Mit vársz? Mondjuk ajánljam fel a segítségemet arra az esetre, ha meg akarna húzni?
Naruto hevesen bólogatott.
Újabb sóhajtás következett, ismét Sasuke részéről.
- De csak mert úgysem hagynál békén...
- Komolyan? - tette fel a fiú a költői kérdést, de közben már ugrott is barátja nyakába. - Nagyon köszönöm, Sasuke!
A nevezett nagyon meglepődött, még sosem - vagy talán csak kiskorukban - érintették így meg egymást; szíve megugrott osztálytársa hirtelen mozdulata miatt. Szokatlan volt számára a dolog, így végül csak megvárta, hogy Naruto elengedje.

_____

Sakura körülbelül másfél óra alatt sikeresen írt tizenkét sort. Úgy gondolta, többet is tudott volna, de egyrészt már unta, másrészt nehéz volt kitalálnia valamit, aminél csak annyi a kikötés, hogy rímeljen. Ennyi erővel egy teljes versszakot is írhatna. Nem is rossz ötlet, az még ideálisabb lenne gyakorolni. De ahhoz megint kéne egy téma, így ismét gondolkozni kezdett.
’Inónak olyan jó ötletei szoktak lenni, szerintem fel is megyek netre beszélni vele... Várjunk csak! Pont ez az!’

Kis idő múlva a lány elégedetten szemlélte a kész művét.
Barátnője nagyon sokat segített neki, ő meg még ezzel is zaklatni akarta. Na, szép. Még jó, hogy nem tette. Olyat talált ki, ami osztálytársnőjének eszébe se jutott volna.
A nyitott füzetben ez állt:

„Vannak, kik mindig melletted lesznek,
Kik érted szinte bármit megtesznek.
Sújthat téged akármilyen átok,
Veled lesznek: az igaz barátok.”

~~~~~

Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:

Remélem tetszett (és hogy elég hosszú lett)!
Hogy Sasuke miért akart Narutóval találkozni, az kicsit nyakatekert, de az igazi indok meglehetősen egyszerű, biztosan rájöttetek. Csak neki nem esett még le (ugye, akinek nem volt még igaz barátja...).
Igen, Naruto szülei élnek. Bár Minato ki tudja, hogy mikor fog felbukkanni (vagy, hogy egyáltalán fog-e), de igen, ő is életben van.
A Naruto és Sasuke találkozásán történteket (és bizonyos előzményeit) érdemes megjegyezni, mert majd a későbbiek folyamán is előjönnek.

Bocsánat a kisregényért, hamarosan jön a folytatás ^^

A következő fejezetben megismerhetjük a Kage Gimnázium (mert így hívják a sulijukat - borzasztóan jó a névválasztó készségem...) egy szokásos napját... Azaz, ismernénk, de egy új diák kicsit megváltoztatja Sakuráék osztályának napirendjét.

Addig is véleményeknek, kritikáknak örülnék!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés