Yuuri hátulról átkarolta a jegyese derekát.
Wolfram meglepődve fordult hátra.
- Yuuri…? - Majd a szokásos, szemrehányó hangnemére váltott. - Mi az, te csaló?!
- Szeretlek - suttogta a fiú.
Wolfram egy pillanatra megdermedt, majd csak ennyit mondott:
- Tudom. - Ujjaival végigsimította Yuuri kézfejét.

Yuuri a kezei közé fogta Wolfram arcát, majd gyengéden megcsókolta a szőke fiút. Wolfram nem ellenkezett, ajkait résnyire nyitva adott utat Yuuri nyelvének - ami a csók kezdeti gyengédségével ellentétben egyre hevesebben tört előre. Wolfram nyelve is megmozdult, kísérletet téve az irányítás átvételére.
Heves csókcsatát vívtak, miközben Yuuri visszacsúsztatta a kezeit Wolfram derekára, szorosan körülfonva azt. Wolfram pedig Yuuri vállát fogva húzódott egyre közelebb a fiúhoz. Ágyékuk összeért, amit érezve Yuuri egyre inkább kezdte elveszíteni az önuralmát - amivel régebben valahogy nem volt ilyesmi probléma.

Mikor ajkaik elváltak egymástól, Yuuri - továbbra is magához közel tartva Wolframot - az ágyuk felé indult. Odaérve óvatosan lefektette rá a fiút.

- Ne haragudj, Wolf… - szólalt meg. - Nem bírom tovább.

Majd kicsatolta Wolfram övét, és a fiú mellkasát szabaddá téve először a kulcscsontjára nyomta ajkait.

- Ne kérj bocsána- Ah… - Wolfram halkan felnyögött, ahogy Yuuri ajkai erősebb „támadást” mértek bőrére.

Majd Yuuri lefelé kezdett haladni jegyese felsőtestén, amíg akadályba nem ütközött - egész pontosan a fiú nadrágjába.
Végigsimított az ott jól látható dudoron, mire Wolfram felnyögött.
Yuuri ezen felbátorodva Wolfram nadrágjába nyúlt.
- Yuuri…! Ah… ne! - próbált ellenkezni a szőke fiú.

Yuuri egy pillanatra megállt.

- Ne haragudj… Mondtam… nem bírom tovább… visszatartani magam…
- Igen?! - csattant fel Wolfram égővörös arccal. - Majd én segítek, hogy bírd! - És egy jól irányzott rúgással lelökte magáról Yuurit.
A fiú hangos puffanással ért a padlóra.

A zárt ajtó előtt elhaladó Konrad figyelmes lett a hálószobából kiszűrődő zajokra.
Nem állt szándékában hallgatózni, de Wolfram kiáltását és a puffanást hallva jobbnak látta, ha készenlétben áll arra az esetre, ha szükség lenne közbelépésre. Nem lett volna jó, ha az öccsének vagy Őfelségének bármi baja esik - pláne nem, ha egymás által.

Yuuri a hátát tapogatva ült fel.
- Persze, nem bírod… - folytatta Wolfram a szemrehányást. - Komolyan… mit akarsz, te nyúlbéla?
Yuuri fejét elfordítva, egy durcás kisgyerekéhez hasonlító hangnemben felelt:
- Téged…

Wolfram megdöbbent. Alig egy kis időn belül ez már a második alkalom volt, hogy meglepte őt Yuuri egyszavas válasza.
Meglepettségét leplezve sóhajtott egyet.
- Idióta… Már mióta a tiéd vagyok…
- De… - Yuuri elvörösödött. - Úgy értem… máshogy…
- Akkor vegyél el - vágta rá Wolfram.
Yuuri arca még vörösebb lett, majd próbált valami értelmeset kinyögni:
- D-de én úgy értem…
- Mondtam már: addig nem engedek semmi olyat, amíg nem vagyunk házasok!

Yuuri nagyon meglepődött.
„Szóval már akkor tudta, mit akarok, amikor még csak céloztam rá” - gondolkozott.

- Wolf… - szólalt meg hirtelen elhatározással - ha ez a helyzet, én… Nem, ezt amúgy is… - Egy kis időre megállt. - Szóval… ezek után… szeretnélek teljesen magaménak tudni.
Wolfram azonnal megértette a jegyese szavait, és válaszképp megcsókolta a fiút.

Konrad elsietett az ajtótól. Többet is hallott, mint kellett volna.
Mosolyogva sétált végig a folyosón. Szinte mindenki, aki szembejött vele, megkérdezte a jókedvének okát.
Nem telt sok időbe, hogy minden, a kastélyban tartózkodó ember izgatott legyen, örömmámorban ússzon, vagy épp látszólagos nemtörődömséggel lásson munkához.

Pedig Konrad minden őt kérdezőnek csak ennyit válaszolt:
„Olybá tűnik, elkezdhetjük megszervezni Őfelsége esküvői ceremóniáját.”

Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés